Szombathelytől északra a Kőszegi-hegység lábánál az Alpokalja legszebb falvának szomszédságában, Velemben épült fel az Üdülőfalunk, Novákfalva. A nyüzsgő várost maguk mögött hagyó kirándulók a nyugalom és a csend szigeteként ismerhetik meg a festői környezetben lévő kristálytiszta levegőjű Üdülőfalut.
Velem klimatikus gyógyhely, levegője  a légzőszervi betegek számára jótékony hatású. Távol a világ zajától várjuk a  zavartalan pihenésre, testi-lelki felüdülésre, aktív kikapcsolódásra vágyókat vágyókat.

A látnivalók mellett a kristálytiszta hegyi levegő az érintetlen természet csábít túrázásra kerékpározásra, melyhez igény szerint kidolgozott túraútvonalakat biztosítunk vendégeink számára.

Borkóstolással és borkorcsolyával egybekötött borospincelátogatás várja vendégeinket fröccsmúzeumunkban.
 
Üdülőfalunkban 55 apartmanházban 180 férőhely áll vendégeink rendelkezésére.
A házakban fatüzelésű kandalló idézi a régi idők hangulatát, de a teljes kényelem érdekében mikrohullámú sütővel, hűtőszekrénnyel felszerelt konyha, fürdőszoba, televízió is található.
 
Nyugdíjas csoport esetében (min. 15 fő felett)  10 % kedvezményt biztosítunk a szállás árából!